2008. november 27., csütörtök

Szíriai aranyhörcsög

A szíriai aranyhörcsögök barátságos, kíváncsi természetük és kis testméretük miatt igen kedvelt háziállatok, viszont vadon élő példányaik a kihalás szélén állnak.
Laboratóriumi kísérletek gyakori alanyai. Elsősorban a belterjes szaporulat miatti genetikai rendellenességeket vizsgálják a kutatók (szívbetegségek, glaukóma, cukorbetegség).
Az első egyedekre Szíriában bukkantak. George Rober Waterhouse brit zoológusnak sikerült egy idős nőstényt befognia. Majd1930-ban Aharoni zoológus professzor egy aranyhörcsögöt fogott be kölykeivel együtt Észak- Szíriában, amelyekből tenyészetet hozott létre egy jeruzsálemi egyetemen. 1950 körül már Európába is került néhány rágcsáló és szép lassan elterjedtté vált tartásuk, a világ számos pontján. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az összes, ma fogságban tartott aranyhörcsög egyetlen nőstény leszármazottja.
Eredetileg sivatagi állatok, tehát a meleget kedvelik és a szobahőmérséklet is éppen megfelelő lehet számukra. A kifejlett állatok 15-17 cm-esek és fogságban általában 1,5- 2 évig élnek.
Különböző állatkereskedésekben igen gyakran találkozhatunk velük. Eleinte egyetlen színváltozatát lehetett kapni: a vadast, mely a fekete, a barna és az arany szín keveréke.Manapság már rengeteg színváltozatával találkozhatunk.
Szapora állatok, mint bármely más rágcsáló. A 16-18 napos vemhességet követően 8-20 egyedet fialnak. A fiatalok csupaszon és vakon születnek,szemük kb. kéthetes korukban nyílik ki, ekkorra nő ki dús szőrzetük is. Kéthónapos korukban már ivarérettek.

2008. november 21., péntek

Angóra hörcsög (Teddy bear hamster)

A Szíriai aranyhörcsög hosszabb szőrű típusa, melyet Észak-amerikában Teddy-nek hívnak. Testhossza megyegyezik a közönséges aranyhörcsögével (12 cm). A
hosszabb bunda a test hátsó részén érzékelhető leginkább. Az állat testét kb. 2,5 cm-es szőrszálak borítják - emiatt hörcsög rendszeres ápolásra szorul. (egy fogkefével könnyen eltávolíthatóak a szennyeződések)
Manapság rengeteg színváltozatával találkozhatunk az állatkereskedésekben, ezek közül is az egyszínű példányok a legkedveltebbek, ugyanis a hosszú, tömör bunda nem adja ki jól a mintázatot.

2008. november 20., csütörtök

Hazánkban ismert törpehörcsögfajták 4.)

Kínai csíkoshörcsög

Kevésbé agresszív, mint a campbell ill. a dzsungáriai törpehöri. Lénygesen kisebb állatok a Szíriai aranyhörcsögnél. A hím valamivel testesebb a nősténynél. A kifejlett állatka 80-120 mm. és kb. 40-50 gramm a testsúlya. Farka eléri a 2,5 cm-t ( ez a testméretéhez képest nagynak tűnhet). Ezzel a mérettel a törpehörcsögök között óriásnak számít. A hátvonalán jellegzetes sötét csík található, amely ritka esetben hiányozhat. Természetes színe az agouti ( sötét és világos árnyalatok egyaránt megtalálhatóak rajta). Elsősorban növényevő, de nem veti meg az apróbb rovarokat és a tejtermékeket sem (sajt,túró).

2008. november 19., szerda

Hazánkban ismert törpehörcsögfajták 3.)

Campbell hörcsög

Temperamentumos hörcsögfajta. Régebben a dzsungáriai hörcsög alfajának tartották. A két fajtát rendkívül nehéz megkülönböztetni. Ismertetőjegyei : háromszög alakú fejforma, viszonylag mélyen ülő szemek és nagy fülek. Valamint a háton levő hosszanti csíkozás.

Színezete hasonló a kínai hörcsögéhez, mégis félalbínó színváltozata a leggyakoribb (piros szemek --> gyenge látás). Egyéb színváltozatok:
~ normal : szürke ,
~ argenté : vörösessárga piros szemekkel
~ foltos : Normal vagy Argenté; fehér foltokkal,
~ albínó és
~ platina : az eredeti árnyalat pasztellé higítása.
~ orgona : a különböző árnyalatok variálásával született.
Továbbá gyönyörködhetünk még a fekete szemű, fehér szőrzetű és a szimplán fekete állatkákban is.

2008. november 18., kedd

Hazánkban ismert törpehörcsögfajták 2.)

Dzsungáriai törpehörcsög

Nagy mozgásigényű, nehezen szelídíthető hörcsögfajta. Sokan keverik a Campbell hörcsöggel, amely mára egy teljesen külön fajnak számít. (korábban ezt a kínai állatkát a Campbell alfajának
tekintették. Együtt tarthatóak és utódok nemzésére is képesek
egymással - egyedülálló módon az öt ismert hörcsögfaj közül. Az így született utódokat hibrideknek nevezzük.) Az összetéveszt- hetőséget a télire akár teljesen kifehéredő bundájuk, viselkedési szokásaik és nem utolsó sorban testfelépítésük is okozhatja. Leggyakrabban előforduló színváltozata a vadas (sűrű, ezüstös - szürkés bundázat, hosszanti csíkozással a gerincoszlop mentén.) Kedvelt még a hófehér (winter-white) és a gyöngyházfény színű (pearl) árnyalat is.

Hazánkban ismert törpehörcsögfajták 1.)

Roborovszki törpehörcsög

Ez a létező legkisebb méretű hörcsögfajta. Különös ismertető jegyük a fehér foltos "szemöldök"és a többi alfajjal ellentétben a háton levő hosszanti csíkozás hiánya.
Élettartamuk a három és fél évet is meghaladhatja - átlagosan tovább élnek mint fajtársaik. A legújabb tenyésztési eljárásoknak köszönhetően jött létre ez a fehér színezetű"arcocska" (Husky). Ezt a vérvonalat ötvözték az agouti Roborovszkiéval, így jött létre egyfajta világosabb színváltozat, mely kissé eltérő természetes külsejüktől - a barnás homokszíntől.

Közönséges hörcsög (cricetus cricetus)


Fontosabb adatok


Testhossz : 20-27cm
Testtömeg: 220-450g

Ivarérettség: 2 ill.2,5 hónapos korban legkorábban
Párzási időszak: áprilistól júliusig
Vemhesség: 16 nap
Alomnagyság: 4-16 utód
Elválasztás: 3hónapos korban

Viselkedés: magányos állatok; bonyolult, föld alatti alagútrendszerben élnek
Táplálék: füvek, magvak, hüvelyes termésűek, rovarok, puhatestűek, apró gerincesek
Élettartam: max.4 év

Előfordulás: Belgium, Altaj- hg; és a Jenyiszej folyó mentén
Státusz: Közép-Európában helyenként veszélyeztetett

Előfordulás
A mezei hörcsögök Európában őshonosak. Eredetileg Közép- és Nyugat-Európában, Belgiumban, Oroszországban és Ázsia nyugati részén is előfordultak, de a modern földművelési technikák mára megtizedelték a hörcsögállományt.Éveken keresztül bundája miatt is vadásztak a hörcsögökre. Emiatt helyenként veszélyeztetett fajnak számít.Bár máig megtalálható füves pusztákon és a mezőgazdasági területeken.

Megjelenés
A hörcsögök zömök testű rágcsálók. Lábaik rendkívül rövidek. Bundájuk alapvetően sárgás-, vörösesbarna színezetű, a hasukon fekete; a vállukon fekete-fehér mintázattal. Néha előfordulhatnak fekete ill. fehér példányok is. Az állatok a tartalékul szolgáló eleséget a pofazacskóikban szállítják, melyeket kézszerűen ügyes mellső lábaikkal ürítenek ki, a járataikba érve.

Életmód
Rendkívüli módon kedvelik a száraz,homokos talajt, melybe a vájatokat és járataikat ássák. Éjszakai állatok, szinte egész évben a föld alatt tartózkodnak, de túlszaporodás esetén nappal is megfigyelhetők. Egész nyáron gyűjtögetnek (fűféléket, lóherét, lucernát, szántóföldi gyomnövényeket, gabonát, virágokat, magvakat, gumókat és esetleg apróbb rovarokat is elfogyaszthatnak). A hideg időszakot egy fűvel bélelt kamrában, téli álomba merülve vészelik át. Ekkor a testhőmérsékletük kb. 4°C-ra süllyed. Néhány naponta felébrednek, hogy a téli raktárkészletből falatozzanak.
A hörcsögök bonyolult földalatti járatrendszerben élnek,amely meglehetősen szerteágazó. Nagysága egyenesen arányos az állat korával, és csak egy hörcsög lakja. (ahol a talaj megengedi több hörcsökkamra is készül, hamis benyomást keltve, hogy egész kolóniát találhatunk itt) Rendszerint külön nyári és téli szállást is építenek az állatok. Területüket mirigyváladékkal jelölik meg, mely akár 8 méteres mélységig húzódhat. Egy átlagos alagútrendszerben 6-8 bejárat és egy vészkijárat is fellelhető. Így veszély esetén könnyen elrejtőzhet az állat. 3féle kamrával találkozhatunk egy hörcsögkotorékban: fűvel/lucernával bélelt hálókamra; éléskamra; "latrina"( téli éléskamra ill. szálláshely)

Szaporodás
A hím és nőstény egyedek is magányos állatok. Csak a párzási időszakban viselik el egymás közelségét. Ez késő tavasszal kezdődik és belenyúlik a nyárba. Ekkor a nőstény kétszer vemhesülhet.(Áprilistól a hímek behatolnak a nőstények járataiba, ahonnan párzás után kizavarják őket) A 16napos vemhességet követően 4-16 kölyök születik az erre a célra létesített fészekkamrában. A hörcsögök gondos anyák, ha veszély fenyegeti az almot, az anyaállat a pofazacskóiba tömködi a kicsiket, vagy állkapcsának fogatlan részében cipeli el őket. A kishörcsögök szemei kéthetes korukban nyílnak ki és szőrzetük is ekkor válik dúsabbá. Az elválasztásuk 3 hónapos korukban történik. Ekkorra már ivarérettek, tehát az év elején született állatoknak a nyár végére már saját kölykeik lehetnek.

Természetes ellenségeik
Kedvelt zsákmányállatai a különféle ragadozómadaraknak (rétisas, kiráysas, héja, bagoly) ill. a rókáknak és görényeknek. A hörcsögök agresszív állatok.Ha megtámadják őket, hátsó lábaikra állnak, felfújják magukat és fogaikat csattogtatják.

Érdekességek
~ a pofazacskó tartalma egészen az állat lapockájáig is érhet
~ egy hörcsög raktárában egy alkalommal 60 kg. eleséget találtak
~ a hörcsögök jó úszók. Levegővel felfújt pofazacskóik állítólag segítik, hogy a víz felszínén maradjon
~ a hörcsögfélék családjához összesen 2000 különböző faj tartozik. (Például a hörcsögfejű egér)

2008. november 17., hétfő

A hörcsögök általános rendszertani besorolása

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Eutheria)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Mókusalkatúak (Sciurognathi)
Család: Egérfélék (Muridae)
Alcsalád: Hörcsögformák (Cricetinae)
Nem: Cricetus
Faj: C. cricetus

blog

Fanatikus állatkedvelő vagyok.
Éppenséggel három, eléggé rakoncátlan aranyhörcsögöt nevelgetek.
A blogot pedig azért nyitottam, hogy sok érdekes és hasznos információval lepjem meg olvasóimat,akik nagy valószínűséggel szeretik az élőlényeket.

Először is egy-egy rövid ismertetőt írok az alapfajtákról, valamint érdekességekről, és a höri jellemzők bővített változata sem maradhat el.